-Csakhogy ideértél!- fakadt ki, ahogy felém fordult- legalább jutottál valamire?
-Nem...- túrtam lefáradtam jelenleg a kelleténél is hosszabb hajamba- csak a sulis dolgokról dumáltunk. Egyetlen buznyák lépéssel sem kerültem közelebb. Cody felvonta a szemöldökét:
-Legalább megfogtad a kezét, vagy átkaroltad a hátát? Én pedig szarkasztikusan rávigyorogtam:
-Átkaroltam-e? Ó igen... amikor szórakozottan majdnem lelépett a kocsi elé, én pedig megragadtam és magamhoz rántottam.
De komolyan... szegény Kita hátát egy ideig simogattam, mire sikerült megnyugodnia. Részben a helyzetet használtam ki, másrészt tényleg tudatni akartam vele, hogy vigyázok rá, és mellettem nem érheti baj. Remélem, ezután ő is jobban mer nyitni felém...
-Gratulálok, Rómeó- szólt Cody fejcsóválva- mindig ez csinálod. Sóhajtottam, majd vállat vontam:
-De legalább épen hazaért...
Cody legyintett, majd megnyitotta a böngészőt:
-Jó, hogy Freakazoidként jöttél. Most meglátjuk, mire vagy képes. Én pedig végigmértem őt:
-Utasításokat nem akarsz küldeni? Tudod, a monitor másik oldalán sokkal kaotikusabbnak tűnik a világ. Szaki elvigyorodott:
-Dehogy nem!- majd feltette a mikrofonos fülest- ezzel kommunikálunk. Majd adott egy kis poloskát, épp akkora, amit a fülembe tudtam helyezni, közben folytatta:
-A frekvencia, amin kommunikálni tudunk, drasztikusan be lesz szűkítve. A mikrofon miatt ne aggódj, a kibertéren keresztül minden szavadat hallani fogom.
-Ez igazán megnyugtat...- persze, húztam a számat. Tartottam ettől az egész vállalkozástól, hisz nem éreztem olyan biztosnak és kézzelfoghatónak azt a környezetet, mint ezt a világot.
Cody tisztelgett nekem:
-Jó utat! Én pedig összeszedtem magam, és a tegnapot felidézve a gépbe való visszajutásra koncentráltam. Egy pillanatra nem éreztem a testem... úgy látszik, ilyen érzés tiszta energiává válni. Aztán ismét ott találtam magam, a kibertérben. Furcsa módon, most minden sokkal kiszámíthatóbb és átláthatóbb volt. Talán azért, mert magam is egyfajta energialénnyé váltam, és így a rendszer része. Körbenéztem... integrált falak, energiatranszfer és folyosók mindenhol.
-Dan... hallasz?- hangzott a fülesből Cody hangja.
-Tisztán és érthetően- válaszoltam, majd körbenéztem- olyan ez az egész, mint egy hatalmas placc. Van bármi ötleted, hogy merre induljak el? Szaki hangja kissé bizonytalan volt:
-Nem tudom... szerintem bízd a megérzésedre. Én ideát még mindig csak egy kezdőoldalt látok. Felkiáltottam a digitális "égbolt" felé (ez riasztóan arra hajazott, mintha a fellegekben lévő atyaúristenhez beszélnék):
-Akkor írj be valamit... adj valami irányt!
-Rendben, egy pillanat...
Hatásszünet, amíg gépelt. Aztán megláttam, hogy felvillan az egyik folyosó. Ismét visszanyerve az önbizalmam elvigyorodtam, majd villámsebességre kapcsoltam, és elindultam. Igazis... nem kérdeztem meg Cody-t, hogy mit írt. Viszont ahogy cikáztam, újabb kódsorokkal kerültem szembe. Először csak az volt bizarr, hogy ezeket el tudtam olvasni... most már az is, hogy képként láttam őket, vagy hanganyagként hallottam őket. Nem tudom ezt kellőképpen megfogalmazni... egyszerre látom a kódsort, és vele együtt a képet, szöveget, vagy hallom hozzá a hangot. Ezt ecseteltem a szakinak is.
-Ezek programok- naná, hogy volt rá válasza, mégiscsak egy kocka- minden program adott kódokból van megírva.
-Kösz a felhomályosítást- mondtam, miközben megálltam, és körbenéztem- ettől csak még inkább egy freak-nek érzem magam. Szerinted a számtech órákon is be tudnám ezt vetni?
-Abban a világban digitális formában létezel- folytatta- ezért tudod értelmezni a programnyelvet és a bináris jeleket. A materiális síkon nem biztos, hogy ugyanilyen könnyen menne...
-Ez igazán feldob- ismét elhúztam a számat.
Miközben szót váltottunk, felmértem, hogy pontosan hol is vagyok: jelentések, eset dokumentumok, személyes adatok, fantomképek... úgy tűnt, hogy megérkeztem a rendőrség adatbázisához. Az egyik holografikus falhoz léptem, és azonnal elkezdtem bogarászni a jelentések közt. Pontosan olyan volt, mint az érintő képernyőn huzigálni a dolgokat.-Te meg mit csinálsz?- hallatszott aggodalmasan a szaki hangja.
-Miért, minek látszik?- kérdeztem vissza lazán, belemélyedve a bogarászásba.
-Ideát a monitoron mindenféle elzárt rendőri jelentések és körözvények ugranak fel- magyarázta.
-Az jó- megállítottam a holoképernyőt- ugyanis épp az adatbázisban turkálok.
Épp meg is akadt a szemem az egyiken, miközben Cody a felismerés örömétől megihletődve ecsetelte:
-Most gondolok bele igazán, hogy te mi mindenre is lennél képes. Ha így hackkelsz meg oldalakat, akkor azt senki se tudja visszakövetni, hisz nem valakinek a programja vagy, hanem egy élő létező. Nem rendelkezel IP címmel... Baromira nem értettem, hogy miről hadovál... csak azt, hogy ebből jó származhat. Túlságosan belemélyedtem az egyik körözvénybe ahhoz, hogy nyomon kövessem, amit mond.
... aztán rákérdeztem:
-Te... hogy is hívták a nagybátyám Longhorn nevű ellenfelének csatlósát? Némi hatásszünet (gondolom szakikám épp feltúrta a naplót, majd válaszolt):
-Csak simán Turk. Miért? Én pedig diadalmasan elvigyorodtam a holo képernyő fölött, amin épp az említett személy leírása és feltételezett helye szerepelt:
-Azért barátocskám, mert ma este vadászat lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése