Az új infó birtokában nem is volt kérdéses, hogy mit csinálok. Cody sipítozott rajta egy sort, de én annál gyorsabb voltam. Ha meg utánam akar jönni, tudja, hogy hol keressen... Én minden esetre a kibertérből az elektromos hálózatba vetettem magam. Bizarr volt, hogy a kapcsolási rajzokat is el tudtam olvasni... részletes térképként láttam rajta az egész várost.
Könnyebb volt így célba érni, mint egy gyerektől elvenni a nyalókát. Azonnal kivágódtam a célállomás egyik konnektorából... és mit ad isten, rá a célszemélyre. Milyen szép az élet... pont itthon volt. Kicsit elhűlt az ábrázata, mikor meglátta, hogy ki is szorítja őt a falhoz. Így félni embert tőlem még nem láttam... és valami perverz hajlamnál fogva ez kifejezetten tetszett.
-Freakazoid?- fakadt ki végül, kivágva a magas C-t, miközben úgy meredt rám, mint aki kísértetet lát- Ez nem lehet, az mondták, meghaltál! Hoppácska, most gondolok csak bele igazán, hogy hivatalosan is átvettem Dexter bácsikám helyét. Illendő lenne ott folytatni, ahol ő abbahagyta.
Mindennek fényében, és annak látványnak az örömétől, hogy valaki így retteg tőlem, szélesen elvigyorodtam:
-Akkor téged alaposan félreinformáltak, barátocskám!- válaszoltam sötéten, majd első kézből áthajítottam a szobán. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ismét kísérleteztem, vagy a vádaskodásból származó dühömet vezettem le rajta, esetleg ez az egyfajta felsőbbrendű érzet, hogy félelmet keltek benne szállt a fejembe... de jól esett ez a húzás. Turk hatalmasat puffant, maga alá gyűrve a szőnyeget. Elindultam felé, ő pedig - amint a próbált uralkodni páni félelmén, és észbe kapott- elkezdett először négykézláb hátrálni, majd a kanapé mögé bújt:
-Esküszöm, már 4 éve tiszta vagyok!- mentegetőzött közben- Azóta nem találkoztam Longhornnal, és nem léptem kapcsolatba más bűnözőkkel sem! Az egész bűnözői életemmel szakítottam, már csak egy egyszerű pedellus vagyok! Az életemre esküszöm, csak ne bánts!
Azonban én áthajoltam a kanapén, megragadtam az ingét, és feljebb emeltem, hogy ismét láthassam a képét. Akkor már kifejezetten szánalmasnak tűnt... egy nyavalygó féregnek, nem többnek. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy Dexter bácsikámnak tényleg ilyen nyámnyilákkal volt dolga? Akkor milyen lehetett a gyilkosa?
Tovább játszva a szerepem, mintha én lettem volna az eredeti Freakazoid aki most visszatért, valamivel nyugodtabban visszakérdeztem:
-Homályosíts fel...- egy kicsit megrántottam, hogy biztosan rám figyeljen- ki is ölt meg engem? Ő reszketett, annyira, hogy még a szavakat is nehezen szedte össze. De nagy nehezen kivágta, egy újabb kifakadás keretébe:
-Nem tudom! Én is csak úgy hallottam! Sokáig meg mertem volna rá esküdni, hogy a főnök volt az, de aztán elszólta magát, hogy sajnálja, hogy nem az övé ez a dicsőség. Párszor még ezt emlegette.
Ez kissé elkent. Épphogy nyomot fogtam, máris kihűlt. De ha még szabad lábon van az ipse, akkor visszadobhatnám oda, ahonnan való. Ez az agressziómat is valamelyest csökkentette. Még nyugodtabbra vettem a hangom:
-Ő most hol van? Turk ismét remegve válaszolt:
-Az egyik legszigorúbb magánzárkában, ami csak elbírhat egy minotauruszt... nem fáradtak azzal, hogy visszaoperálják emberré, inkább elzárták a világ elől.
Elkomorodtam. Ezt a buktát! Végre lehetett volna legalább egy virgonc buznyák küldetésem, erre csak egy nyervákoló talpnyaló jut nekem, a gyilkosról semmi infó, Longhorn pedig még mindig dutyiban ül. Azt hiszem az elődöm alapos munkát végzett. Elengedtem Turk ingét, mire ő a fenekére huppant, majd elindultam kifelé:
-Mondd meg a többieknek, hogy visszatértem- visszafordultam- gondolom be akarnak hajtani rajtam néhány pofont...
Nem válaszolt. Én viszont teljes nyugalomban kisétáltam az utcára, majd így, ahogy voltam, teljes harci díszben, még pár háztömböt is megkerültem. Ez a hirtelen jött sok esemény kicsit megkavarta az időérzékem... csak annyit tudtam, hogy valamikor 7 és 11 között lehet. Valamint reméltem, hogy a kis rinyálék ijedtében szétkürtöli az üzenetemet az alvilágnak... és végre találok valami nyomot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése