Nem tudtam, hogy aznap este az ősök mennyi ideig lesznek távol. Viszont annyi biztos, hogy én szó szerint fel voltam villanyozva. Nyüstöltem a szakit, hogy feszegessük az új képességeim határait. Szerencsére, ő sem volt fáradt... és bár egy kicsit aggódott, ugyanúgy hajtotta őt is a kíváncsiság. Úgyhogy kimentünk a közeli kosárpályára, amely most az éjszaka elhagyatott volt.
-Na jó, figyelj- kezdett bele kissé remegő hangon- valószínűleg nem ugyanúgy hat rád ez az egész, mint Dexterre. Eleve te egészen a tudatodnál vagy, talán a képességekből is más mértékben részesültél. És felmerül annak is a kérdése, hogy te milyen szinten vagy képes irányítani. Pimaszul visszamosolyogtam:
-Ezt csak egyféleképpen deríthetjük ki.
Azonnal támadóállást vettem fel, mint az ökölvívásban. Kicsit felspanoltam magam, ahogy az edzések vagy a mérkőzések előtt is. Éreztem, hogy nő bennem a feszültség... szó szerint. Elkezdett rajtam látványosan szikrázni az elektromosság. Erre Cody szemei is felcsillantak:
-Ó, ez már valami. Próbáld meg irányítani! Jó volt hallani, hogy végre ilyen lelkes. Általában szétaggódja magát, mint ahogy az a szakikra jellemző. Úgyhogy az elektromosság növelésére koncentráltam. Olyan furcsán könnyen ment, mintha tényleg a testem, a gondolatom része lett volna: az elektromosság egyre magasabban csapott ki. Elvigyorodtam:
-Na jó, kísérletezzünk! Egymás mellé húztam karjaimat, és magasra emeltem... azt terveztem, hogy egy villámot lövök az égbe. És sikerült is. Olyan szépen cikázott el, hogy ezt még a pirotechnikusok is megirigyelhették volna.
Cody is csak úgy pillogott:
-Húúú.... ez aztán látványos volt. Visszavigyorogtam rá:
-Távolsági fegyvernek megteszi. Mi a következő napirendi pont? Kis barátom megigazította a szemüvegét ahogy visszanézett rám:
-Azt már tudjuk, hogy a villámmal tudsz bánni. Olyan gyorsan is tudsz futni? Nem kellett kétszer mondania. Már ott se voltam a tett helyszínéről. És a fene vigye el, életemben nem tépettem még ilyen gyorsan. Csak úgy suhantak mellettem a dolgok... csak arra kellett figyelnek, hogy nehogy valamelyik óvatlan pillanatba felkenődjek valamelyik villanyoszlopra, vagy falra. Tettem egy szép látványos tiszteletkört a belváros érintésével, és úgy tértem vissza Cody-hoz. Ő ismét pillogott:
-Nos?
-A centrumban még van élet- válaszoltam vigyorogva- de épp láttam, mikor a 16-os buszt garázsmenetbe állt. A szemei elkerekedtek:
-De hisz az a város túlvégén van!- fakadt ki, mire én csak ártatlanul vállat vontam:
-Én is tudom, na és?
Cody jegyzetelt, de a döbbenet még mindig ott ült az arcán:
-Ezt nem hiszem el, tényleg képes vagy a gyorsaságra is... Kissé vonakodva visszakérdeztem:
-Figyelj... szerinted az erőm megsínylette ezt az átváltozást? A szaki felpillantott a jegyzetéből:
-Mire gondolsz? Én pedig kissé bizonytalanul elkezdtem neki körvonalazni:
-Tudod... amit az eddigi sportteljesítményeim alapján magamra szedtem. Cody körbenézett, majd megpillantotta a hatalmas, már majdnem csurig lévő konténert a túlsó utca sarkán (hiába no, kedden lesz csak szemétszedés).
-Nézd- mutatott rá- szerintem azzal ellenőrizhetnéd.
Persze, gond egy szál se. Így is egy hatalmas vaskos dög. Az ilyeneket mindig a kukás kocsi emelőszerkezetére bízzák, nem emberi erőre. Odacikáztam, majd megragadtam az alját. Próbáltam emelni. Olybá tűnt, hogy a fizikai erőm továbbra is a közönséges halandók szintjén állt. Aztán kipattant az isteni szikra... és ismét kísérleteztem. Tudom, milyen az, ha megbikáznak egy kocsit, vagy ha a defibrillátorral újraindítják a szívverést. Ezeknek a mechanizmusa alapján összpontosítottam az energiát a karjaimba... majd az elektromos erővel járó kisülés segítségével már sikerült meglódítanom a konténert. Nem volt egy kolosszális táv, csak pár méter az utca felé. De a lényeg, hogy sikerült.
A szaki teljes lázban jegyzetelt:
-Hát ez kolosszális!- kiáltott fel (csodálom, hogy nem verte fel az éjszaka közepén a többi lakót)- gratulálok, sikerült hasznát venned a három éves fizika tudásod. Ha így folytatod, talán még a hegyeket is megmozgatod. Én teljes hidegvérrel sétáltam hozzá vissza, majd próbáltam belesandítani a jegyzetébe:
-Milyen próbatétel van vissza? Azonban Cody becsukta a jegyzetfüzetét, és rám nézett:
-Egyelőre semmi- hangja még mindig lelkes volt, szemei izgatottan csillogtak- majd máskor folytatjuk... de már alig várom.
-Hé, öreg...- folytattam lazán- most is lehetne, mi tart vissza? Azonban ő komolyan megigazgatta a szemüvegét:
-Túl késő van. Most változott meg az életed, és a saját érdekedben folytatnod kell az eddigi életviteledet. Szóval, menj pihend ki magad, és holnap úgy gyere a suliba, mintha mi se történt volna. Én pedig csak bólogattam:
-Oké, rendben, tiszta sor... ezzel nincs is gond- aztán végigmutattam az új külsőmön- leszámítva a kibercuccom és a kék pofám. Cody ekkor a homlokára csapott:
-Freak in... - némi hatásszünettel hozzátette- és ha vissza akarsz változni, akkor Freak out. Dexter ezeket is leírta. Elvigyorodtam, és csóváltam a fejem:
-Imádom a nagybátyám- majd elfordultam, és ahogy visszaintettem, úgy a varázsszót elmormolva visszaváltottam régi, egyszerű civil önmagamba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése