Épp tanultam, mint a güzü. Már említettem, nekem sokkal több erőfeszítésbe telik ennek a szakkal való megküzdése, mint a szakinak... és bele is húztam, azért kellett az ösztöndíj. Lehet, hogy az örökségemhez képest zsebpénzt, de minden lehetőség számít. Szóval ja... éppen bele voltam mélyedve a programozásba. És nagyon belemélyedhettem a munkába, hisz egészen megrezzentem, mikor Kita hátulról átkarolta a nyakam.
-Még fenn vagy?- kérdezte azon a finom hangján- Lassan éjfél. Félig felé fordultam és elmosolyodtam:
-Ilyenkor indul csak be igazán az élet. Elmosolyodott:
-De szinte egész délután tanulsz. Megfogtam a kezét, és a tenyerébe pusziltam:
-A maximalizmust még mindig hozom magammal, jól tudod. Ő hozzám bújt, és arcon csókolt. Nekem pedig előbújt a játékos énem, hátranyúltam, elkaptam a derekát, és az ölembe húztam. Csengett a nevetése, édes zene füleimnek. Végül megcsókoltam.
És ahogy az a Murphy-nél lenni szokott, pont akkor kopogtattak az ajtón, mikor kezdtünk bemelegedni a játékba. Sóhajtottam:
-Majd én megnézem. Azzal felkaptam Kitát, és útközben letettem a kanapéra. Közben azon bosszankodtam, hogy mégis ki lehet ilyen későn. Ha Cody az, akkor nagyon ajánlom neki, hogy jó oka legyen rá.
Szóval ajtót nyitottam. Amint megláttam a tech parkourt, majdnem elkiabáltam a varázsszót, hogy átváltozzak. De aztán megláttam a hátáról lecsúszó unokatesómat, akinek egy hatalmas kékes folt éktelenkedett a vállán. Döbbenten néztem rá:
-Hát te? Megfogtam az új kiskedvencem kezét, és bevezettem a lakásba:
-Hoztam még egyet- majd Dan felé fordulva folytattam- igazából négy volt, csak olyan a többit ártalmatlanítottam. Nagyon agresszívak voltak.
A fejemet fogtam:
-Nem megmondtam neked, hogy ne akciózz szólóban? Ez csapatmunka, nem hősködés! Úgy látom, az idióta kuzinom azt hiszi, hogy egyedül mentem hősködni. Szóval egy alaposan kifakadás kíséretében elmagyaráztam neki:
-Ők támadtak rám!- nagy levegőt vettem- meg kellett védenem maga, hülyegyerek! Ráadásul valaki mondta is nekik, hogy engem keresnek, még az áramköröket is ellenőrizték a kezeimen! Erre igencsak elkerekedtek a szemeim. Code-Caster? Mégis mit akarhat Karától? Halkan mordultam majd a fejemmel intettem neki:
-Szólj a kutyádnak, hogy töltse fel az adatait. Ő biztos már egy módosított változat. Bólintottam, majd a tech parkourra néztem:
-Hallottad, drága... csatlakozz fel, és tölts fel a memóriád.
Ő fejet hajtott, majd ment, ahogy parancsoltam. Aztán visszanéztem Dan aggódó tekintetére. Nagyon meredt maga elé. Komolyan aggasztott az ügy. Code-Caster egy családtagomra támadt, és úgy tűnt, személyesen ismerte. Karára néztem, végigmérve őt, és azon tűnődtem tovább, hogy mégis honnan ismerheti... Ha jól tudom, Kara még nem találkozott vele soha. Akárhogy is... ez a mocsadék potenciálisan veszélyezteti őt. Nem hagyhatom, hogy bántsa...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése