Wild Sound

Kis ZH. Én meg írtam, mint a parancsolat. Közben két ellenőrzés között azon merengtem, miképp védhetném meg Karát... ugyanis az, hogy ennek a megátalkodott hackernek a potenciális célpontjává vált, nem tréfa dolog. Még amúgy sem szándékozom még egy családtagomat elveszíteni. Valahol abban a pillanatban dühös is voltam a nagybátyámra, hisz ő indította el annak idején ezt a lavinát, amiben most már mindketten, és közvetettem a többi szerettünk is benne van. És persze akárhogy sakkoztam, talán mégiscsak úgy tudnám a legjobban megvédeni az unokatesómat, hogy magammal viszem. Kicsit ő is kiélheti magát, és legalább szemmel is tudom tartani.

Újabb ellenőrzés... a végső. Minden kód, betű, szimbólum a helyén. Lementettem, leadtam a ZH-t, és kifáradtam a teremből. Alig, hogy kiléptem a folyosóra, az aulában láttam más szakról lévőket. Épp nem volt órájuk, de feszülten hallgatták a rádiót. A szülővárosomat említették benne, hogy egy koncert után elszabadult a pokol... előtte pedig rejtélyes rablások történtek, amit a helyszínelők sem értettek, hogy miként történt. Ráadásul az előadó, Wild Sound, napokon belül nálunk lép fel. Annyi furcsaságot tapasztaltam eddig Freakazoidként... és most is felmerült bennem a rablások és az elszabadult buli közt van valami összefüggés.

Mentem is a nap végén konzultálni Cody-val a témáról. Ő nem gatyázott: neten azonnal mindent leszedett a célszemélyről, a dokumentumokat és a képeket elemezte:
-Csak fél éve tűnt fel, de máris mindenhol körberajongják Wild Sound-ot- magyarázta- azt mondták, úgy gitározik, ahogy senki más. Én persze gyanakodva (és rosszmájúan) hozzátettem:
-Van egy olyan érzésem, hogy nemcsak a tehetségének köszönheti ezt a hatalmas sikert. Cody helyretolta a szemüvegét:
-Jól gondolod- majd kinagyította az egyik képet a meglehetősen extrém kinézetű gitárjáról- nézd csak! Közelebb hajoltam, ő pedig folytatta:
-Tele van különböző frekvenciagenerátorokkal, és rejtett húrokkal. És itt- mutatott egy apró kilógó valamire a gitár hátsó részén (tényleg alig lehetett észrevenni)- ez biztos valami mini számítógép. Ha képes megfelelő hanghullámokat generálni, azzal épületeket dönthet. Bólintottam:
-Biztos a rablásoknál is a hanghullámokkal tört ablakot és ajtót. Szaki bólintott. Én pedig visszanéztem rá:
-Mikor is érkezik a célszemély a városba?

Szóval, így történt, hogy az ominózus napon Kara velem jöhetett. Ahogy elnéztem, távolugrásban egész jó volt, hisz nem jelentett neki akadályt az épületek tetején közlekedni. De az is lehet, hogy csak a lelkesedés fűtötte.
-Istenem, Wild Sound!- ujjongtam, mint egy hülyelány, úgy örültem- az a faszi überkirály. Hallottad már a frenetikus szólóját? Itt megálltam, és vadul elkezdtem léggitározni, ugyanolyan mozdulatsorral, ahogy ő is szokta csinálni. Imádom Wild Sound-ot, az a faszi egy állat. Én megragadtam a vállát, ezzel hallgattatva el:
-Higgadj le! A te nagymenő haverod valószínűleg nem olyan jó fej, amilyennek hiszed. Odamentem az épület sarkához. A következő állomás már a stadion volt, ahonnan koncertet készült adni. A reflektorok már bevilágították az eget.


Duzzogva sóhajtottam. Nem tetszett, hogy az új Freakazoid folyton letorkolt. Úgy őszintén... zavart is, hogy még ezt a képességet is Dan örökölte. Egyáltalán nem olyan, mint apa... sokkal komolyabb, és sötétebb nála. 
-Akkor most mi a terv?- kérdeztem- berontunk, és elkapjuk a frakkját? Félig felé fordultam:
-Valóban be kell jutnunk, és úgy megbizonyosodni róla, hogy a fegyver nem játék. Bár, ha engem kérdezel, nekem a hangszerének a leírása bőven elég, hogy tudjam... Legyintettem:
-Sötét vagy, mint a pesti éjszaka. Én pedig ismét felé fordultam, és végigmértem:
-Semmi álcád nincs? Így megismernek. Erre a kérdésre elvigyorodtam, majd a fejpántomat kiengedtem, és menőcsávós fejkendővé konvertáltam a fejemen, a sálat az arcomba húztam, majd a zsebemből előkaptam egy napszemüveget, ami feltettem.
-Így megfelel?- kérdeztem rá végül. Elmosolyodtam, majd végül a kezeire mutattam:
-Kesztyű... Erre észbe kaptam:
-Ó, igaz is- levettem a kesztyűket, és szépen zsebre vágtam. 


Úgyhogy a következő állomás a stadion teteje. Megfogtam unokatesóm kezét, majd a hálózaton és a reflektoron keresztül a stadion tetejére. Az ovális épület egyik karimájáról nézhettük premier plánba a tömeget... ÚÚÚÚÚÚÚ, micsoda látvány volt. Alig bírtam visszafogni magam. Legszívesebben ott tomboltam volna a tömegben. Látszott, hogy fel voltak tüzelve, és ez csak pakolta rám is az izgatottságot. Alig bírtam megállni. Aztán végül megjelent az a szőke bozontos isten... üdvözölte a tömeget, mondott pár vagányságot. Aztán rákezdett. Egy jó kis ütős rock szám volt. Ó, öcsém, legszívesebben ott táncoltam volna. Kuzinom felé is fordultam:

-Nincs itt semmi, te lüke... csak egy egyszerű gitárszóló. Kissé komoran néztem Karára, majd vissza Wild Soundra. Egyáltalán nem vettem ekkora mérget az egészre. Pedig tényleg nem csinált semmi gyanúsat az őrült zenén és a vele járó "mozgáskultúrán" kívül.

-Ez így reménytelen- gondoltam. Erre a szokásos rejtett fülesemből meghallottam Cody hangját:
-Dan, azokat a robbanásokat valóban hanghullámok okozták!
-Hogyan?- kérdeztem vissza meglepetten. Ő folytatta:
-Jobban elemeztem a hangszert, és az egyetemi laborban végeztem kísérleteket. Ez teljesen biztos, kapjátok el! Kara vállára tettem a kezem:
-Gyerünk, kicsi, banzáj van! Azzal már vetettem is magam... ő meg utánam.

Nem éppen a színpadra, de a sorok közt lévő egy-egy hangfalra estünk.
-Megállj!- kiáltottam rá. Wild Sound pedig hirtelen elhallgatott (vele egyidőben a tömeg is, akik aztán pillanatnyi fáziskéssel elkezdtek fujjogni rám), majd elvigyorodott:
-Nicsak, Freakazoid... nem gondoltam volna, hogy megtisztelsz- Kara felé fordult- ... a kis barátoddal. Öregem, Wild Sound ránézett! Én pedig kislányos zavaromban csak balfaszul visszaintettem neki:
-Hello... Hülye Kara... teljes mentál blokkot kapott ettől a bájgúnártól. Még jó, hogy én kézben tartom a dolgokat:
-Elég a játékból!- jöttem a szokásos heroikus szöveggel- tudjuk, hogy te raboltad ki az városban a bankokat, és az ékszerüzleteket. Ő ártatlanul vállat vont:
-Nem értem, miről beszélsz...

Oké, eddig finomkodtam... most viszont itt a támadás ideje. Szóval villámsebességgel nekiugrottam, és szépen betörtem az orrát. Aztán kigáncsoltam. Egy ideig próbált menekülni, de mikor megragadtam a lábát is, hogy visszarántom, ő felkapta a gitárt, a hangszer nyakát felém fordítva, és egy vad szólóba kezdett. Ami ez után jött... nem viccelek, olyan volt, mintha valami az arcomba, a mellkasomba robban volna, és egészen a legközelebbi falba préselt. Csillagokat láttam a fájdalomtól. Majd ahogy a vállamra, mellkasamra néztem, láttam a vér vagy vágás helyén bináris kódokat láttam. Egészen elhűltem... miféle sérülés ez? Láttam Dan becsapódását és a sérülését. Elkerekedtek a szemeim. Tényleg nem viccelt Wild Sounddal kapcsolatban... És amikor megláttam azokat a sérüléseket... mintha digitális kódokból rakták volna őt össze. A hideg végigfutotta a hátamon. A kezemre néztem. Valahol kísérteties a hasonlóság. Közben láttam, ahogy Wild Sound lassan odalépett a hozzá, fenyegetően:
-Tudod, Freakazoid, nem is vagy olyan hülye, ahogy mondják. Valóban én raboltam ki a fél várost. És a kalibrált frekvenciás gitárom segítségével nemcsak atomokat bontok, hanem elektronikát is. 


Ismét kuzinomra célzott. Én viszont nem vártam meg, hogy ismét tüzelhessen. Rávetettem magam, a hátára, és karmoltam az arcát, kapartam a szemeit. Ő pedig felkiáltott, és próbált hátranyúlni:
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, mi a fene? Nem ért el. Úgy látszik a kincset érő hangszere fontosabb volt, minthogy engem elkapjon. Kara közbelépése nem is jöhetett volna jobban. Azonnal kigáncsoltam a tagot, majd szabályosan letéptem róla a gitárt. Aztán egy határozott lendülettel (na jó, három határozott lendülettel) darabokra törtem.
-A gitárom!-. fakadt ki keservesen Wild Sound, miközben Karát végre levakarta magáról. Megsemmisült a gitár, úgyhogy elengedtem végül a tagot. Így már nem árthatott. Viszont meglehetősen szánalmas látványt keltett, ahogy ott siránkozott utána, mint egy óvódás. Az én hősöm... egy nagy csecsemő... és egyben egy utolsó kétszínű alak. Ezt a csalódást... 


Ezt követően jöttek a zsaruk és átadtam nekik, minden felhozott váddal és bizonyítékkal együtt. Vitték azt is, ami a gitárból megmaradt. Aztán Karával mentünk elfelé. A napot a város erőművénél zártuk. Ilyen késői órában nemigen voltak járókelők. Hogy mit kerestünk ott? A tiszta, még transzformálatlan energiát használtam fel: egyik kezem a fővezetéken, másik kezem az új Freakazoid digitális sérülésein. Az első energiatranszformációm... és egész szépen működött.
-Te, figyelj Dan...- szólaltam meg végül kissé langy hangon. 
-Most Freakazoid a nevem, jegyezd meg- pontosítottam neki a helyzetet. Teljes természetességgel folytattam:
-Tényleg igazad volt, egy kétszínű görény volt a tag- vállat vontam- csak... annyi év után most kezdünk megint normálisan beszélni egymással, nem tudom, mit higgyek... Kicsit olyan, mintha egy idegenben kezdenék megbízni. Habár Kara megfogalmazása elég nyers volt, én tudtam, mire gondol. Mindketten rengeteg változtunk, és rengeteg ideig nem láttuk egymást. Viszont mindketten osztoztunk egyfajta bizarr örökségen. Rápillantottam:
-Nézz csak rám... Felpillantottam rá fáradtan.
-Mit látsz? Sóhajtottam, majd lassan végigmértem... tényleg volt benne valami bizalomgerjesztő. Valahol mindketten egyfajta szörnyekké vagy titkos hősökké váltunk, ebben osztozunk. Nem lenne okom bizalmatlanul állni hozzá. Viszont amilyen görény vagyok, úgy gondoltam, hogy adok a hangulatnak egy pofont:
-Nem hasonlítasz apára... ha ezt akartad hallani. Elmosolyodtam, és pajkosan átöleltem őt. Sebaj, Kara, te vagy az én őrült, forrófejű unokatesóm. Így szeretlek...