-A terveid eddig kudarcot láttak vallani- hallatszott a hang a sötétben- nem vagyok megelégedve a munkáddal, Code-Caster. A szökevény halott, a lány pedig még mindig nincs a kezeim közt.
-Türelem- mondta a szaki sunyi mosollyal, miközben a monitorok tompa fényében babrál- ez a terv garantáltan siker lesz. Mindenre gondoltam. Lenyomta azt Entert, és széles vigyorral hozzátette:
-A városban elszabadul a pokol. És ha minden jól megy, estére a lány már a tied lesz...
És valóban elszabadult a pokol. Nekem és White Light-nak nem is volt kérdéses, hogy a kibertérben keressük a probléma forrását. Valami zavarta az elektromos hálózatot, és a gépem városszerte megőrültek: áramkimaradástól kezdve robbanásig minden megtörtént. Talán a főforrás hálózatában történhetett valami, így arrafelé vettük az utat. Az előző Freakazoid és Tara már ott voltak... és egy vörös tűzfalat próbáltak megszüntetni.
-Mi a helyzet?- kérdeztem azonnal, ahogy megérkeztünk. A nagybátyám felém fordult, ahogy félbehagyták a feltörést:
-A fő áramközpont el van zárva. Valami pedig belülről megszállta, azért váltakozik szeszélyesen az áram a városban. Összedörgöltem a kezeimet:
-Most kétszer annyian vagyunk. Ha túltöltjük a tűzfalat, akkor garantáltan megszűnik. Ő és Tara rábólintottak az ötletre, és négyen nekiálltunk elektromossággal túltölteni a tűzfalat. Azonban helyett, hogy felrobbant volna, még három réteg képződött a helyére. Még idejében sikerült félreugranunk, mielőtt az egész ránk zárult. White Light viszont komolyan bosszankodott:
-Ez nem fog menni. A fölös energiából csak tovább erősíti magát ez a rohadék.
-Valamivel gyengíteni kéne- tette hozzá Tara. A hölgyek nem mondtak hülyeséget. És nekem erről eszembe is jutott a megoldás...
Hosszú pihenő követte a meglehetősen izgalmassá vált életemet, aminek minden napja őrület volt. Szerencsére azóta tanszünet, legalább a tanáraim nem buzerálnak. Egy ideje még a tech parkourok sem jártak erre... szóval a meglehetősen szembetűnő nyugit Dan váratlan kirobbanása konnektorból igencsak felborította. Fel is sikítottam, úgy rám hozta a frászt ez a hülyegyerek:
-Te meg mi a szent szart művel, te barom???? Szépen ráhoztam Karára a frászt, de nem volt időm csevegni:
-Azonnal velem kell jönnöd- ragadtam meg a karját- csak te tudsz segíteni. Micsoda baljós szöveg... De mielőtt kiakadhattam volna, már rángatott is magával keresztül a hálózaton... egészen egy bazinagy, vörös, hologramszerű falig.... ami mögött még másik három volt. Én meg csak pillangóztam az utazástól kissé kavargó fejjel:
-Mi a franc? Végigmutattam a falon, felkínálva az unokatesómnak:
-Van egy kis gondunk. Le tudnád bontani? Zene füleimnek. Rajtam múlik az akció.
-Hogyne!- vigyorodtam el- bízd a mesterre! Azzal szépen, módszeresen lehúztam a kesztyűimet, majd megragadtam a falat. Azonnal elkezdtem átvenni az erejét. Iszonyatosan sok kakaó volt benne, kicsit meg is lepett a dolog. De némi erőlködés után lebontottam. Aztán jött a második és a harmadik fal is... amik ugyanannyi időt vettek igénybe. Éreztem, hogy kissé elfáradtam, hisz a nagy kraftjuk miatt sok erőfeszítést vett igényben a leszívásuk. De legalább küldetés teljesítve.
Még láttam, ahogy Dan, White Light és még egy kék emberke becikázik a fő áramkörhöz. Aztán hirtelen... mint derült égből valami édes nyíl...
-Szia Kara...- az az ismerős hang. Mióta nem hallottam... meg is fordult a fejembe egy pillanatra, hogy talán hallucinálok. Aztán megfordultam... és ott állt faterom. Nem éppen, ahogy emlékeztem, hanem a kék alakként, ahogy csak egyszer láthattam. De ő volt... a részletek nem számítottak. Egész egyszerűen a nyakába ugrottam, és hozzábújtam. Nem is tudom mit mondtam volna... hogy hiányzott? Hogy azóta mi minden történt odaát? Vagy hogy mit keres itt? ... igen, ez jó kérdésnek tűnt. De mire a számra jött volna a szó, ő már bele is kezdett:
-Ez furcsa lehet... de mivel Freakazoidként innen származom, így elektromos lényként itt ragadtam. Azért csak kísérleteztem:
-Nem lehetne... esetleg... tudod... hogy visszagyere valahogy? Hangom most remegett, és elvékonyodott. Nehezemre esett kiejteni minden szót. Azonban végigsimította a hátam, és csalódottan válaszolt:
-Sajnos nincs. Dan ezt már tudja. Én ide vagyok kötve. Végigmért, majd hozzátette:
-Ügyes csaj lettél. A többiek is megvannak? Én meg némán bólogattam. Tényleg égett a torkom, még ha nem is kerülgetett olyan látványosan a sírás. Fater pedig elmosolyodott:
-Üdvözöld őket. Majd megpróbálok webkamerán bejelentkezni. Elmosolyodtam, és masszívan bólogattam. Amint ő a többiek után indult, én is jobbnak láttam hazamenni...
Hatalmas volt a fő áramforrás, így beletelt némi időbe, mire mi négyen egyenesbe tudtuk hozni. Talán egy óra telhetett el, de szerencsére visszaállítottunk mindent. Úgy szólt, mint egy kis angyal. White Light megtörölte a fejét:
-Hú, ez aztán combos volt. Már azt hittem, sosem végzünk. Tara komolyan végigjárta a monstrumot:
-Még sosem láttam ilyesmit- konstatálta- a vírusok önállóan ugyan, de azok bontani szoktak. Manipulálni viszont csak tűzfalak nélkül láttam a hackereket. Felnéztem:
-Szerintem Code-Caster műve volt. Biztos meg akart minket leckéztetni egy kicsit.
-Vagy csak felvágni a hatalmával- tette hozzá komolyan White Light. Felé kaptam a fejem, értetlen ábrázattal, mire ő folytatta a dunnyogást:
-Legalább az előző húzásaival és a tech parkourokkal komoly céljai voltak, és jól odasózott. Most úgy látszik csak felvágóskodik nekünk. Erre leesett a tantusz, és felpattantam:
-Akkor ez csak félrevezetés volt! Nem az volt Code-Caster eredeti terve, hogy megzavarja a várost, hanem...
Folytattam volna, hogy valami más, de azonnal beugrott, hogy volt velünk még valaki. Méghozzá Kara...
Letudtam a hősies akciómat, és visszamentem a szobámba. A nap további részére látványos döglést terveztem be, és el is dőltem az ágyon. Nyomott is az álom elfelé, de mielőtt úgy igazán elaludhattam volna, felrázott egy hatalmas robbanás.
-Mi a jó kurva élet!- kiáltottam.... volna. Nem volt hangom. És lehet hogy ettől, vagy a hirtelen alvás megvonástól, de remegtek a tagjaim. Nem tudtam irányítani, hiába nem rázott a hideg. Próbáltam azért összevakarni magam, és elindultam lefelé.
Odakinn a környéken valóban elszabadult a pokol: tech parkourok... ott garázdálkodtak, és közeledtek a házunk felé. Mielőtt még egyszer megkockáztathattam volna, hogy anyám és húgom megtámadják, én rohantam ki a házból, és estem nekik. Az első kettőnek azonnal megvontam az energia ellátását. Furcsa módon, azután nemcsak jobban remegtem, de a tagjaim is elkezdtek fájni... mintha minden ízületemen vastűket szúrtak volna át. Aztán jött a harmadik, a negyedik... és az energia megvonása egyre nagyobb erőfeszítést igényelt a részemről. A növekvő fáradtságtól és fájdalomtól ordítani tudtam volna...
Aztán valahol a tizedik után egész egyszerűen felmondta a testem a szolgálatot, és elkenődtem a földön. Próbáltam a tudatomnál maradni, hiába hatalmasodott el rajtam ez a nyavalya. Láttam, hogy az engem körülállt tech parkourok lassan hátrébb állnak... majd megjelent két alak. Nagyon kellett pillognom, és erősen koncentrálnom, hogy felfogjam a jelenlétüket, és kivegyem őket. Az egyik egy fiatal szaki volt... valszeg a kuzinom által sokat szidott Code-Caster. Viszont a másik... a kék bőrű... fehér hajú... hajában fekete villámjellel,.... egy szemkötővel, arca egyik fele pedig integrált-áramkör sebhellyel.
-Gutierrez...- tátogtam. Ő pedig elvigyorodott:
-Most már nem menekülsz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése