Ragaszkodtam a pihenéshez, fel is út, le is út. Úgyhogy ragaszkodtam hozzá, hogy amíg Dan bemegy az egyetemre, én vigyázok Kitára. Ezért vele maradtam egy napra. Az első ami igen látványos volt számomra, amikor visszaváltozott. Furcsa... abban a kék emberkés alakban sokkal erősebbnek és magasabbnak tűnt. Hogy lehet ekkora változás a két személyiség között? Aztán eszembe jutott fater... Na igen... onnantól kezdve nem is volt több kérdésem a témában.
Lassan kuzinom Hamupipőkéje magához tért. Én pedig átnyújtottam neki egy csésze teát (amit szigorúan Dan készített elő erre a célra):
-Csoki... jól aludtál? Ő átvette a csészét, és értetlenül végigmért:
-Kara... Hát te hogy kerültél ide? Egész egyszerűen vállat vontam:
-Szóval, nem emlékszel semmire? Lehajtotta a fejét, a csészébe bámulva merengett egy ideig, majd válaszolt:
-Csak, hogy lebuktattunk egy újabb bűnbandát. Aztán megint hallottam a hangot...
Hirtelen nem esett le a tantusz, de mikor ez megtörtént, széles vigyorral a vállára nyomtam a kezem:
-Jaaaaaaaaa... azt a hangot!- és bizalmasan folytattam- amiatt ne aggódj, már szétrúgtuk a seggét. Csak maradj, és pihenj. Ő elmosolyodott, beleivott a teába, majd körbenézett:
-Dan merre? Elhúztam a számat és az ajtó felé mutattam:
-Elhúzott a csába. Biztos az egyetemen rontja a levegőt...
Kissé aggódtam a nap folyamán. Nem mintha nem bíznék Karában, hogy jól elszórakoztatja Kitát, miközben távol vagyok. Sokkal inkább az aggasztott, hogy mi van, ha Kita nem tér magához, és rájuk támadnak. Aztán végignéztem a nyugodt auditóriumon, és sóhajtottam. Meg kéne nyugodnom, és jobban bíznom ebben a kajla unokatesómban. Arra azért mégis kíváncsi lennék, hogy Code-Caster mit akar tőle. Hisz egyszer mesélte, egyszer pedig láttam, hogy a tech parkourok el akarják rabolni... Óra végén még filóztam a kérdésen, egész addig, míg a másik utcából robbanást nem hallottam. Itt bizony balhé közeleg.
-Freak out!- teljes harci díszre váltottam, és már cikáztam is a robaj irányába.
Azonban alig, hogy befordultam, csak centiken múlt, hogy eltaláljon egy ismerős szonikus sugár. Aztán megpillantottam... Wild Sound? Ő pedig beállt a feltuningolt gitárjával, és rám vigyorodott:
-Na mi újság? Meglep, hogy itt látsz? Azt hittem, hiányoztam. Támadóállást vettem fel, és odakiáltottam neki:
-Nem éppen, de érdekelne, hogy mit keresel itt. Tudtommal börtönben kéne lenned.
-Hát nem bájos!- felkacagott, majd ismét rám nézett- ha tudni akarod, a jótevőmnek jövök eggyel. Mondd el szépen, hol van a lány? Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ő is Karát keresi. Persze én tettem a hülyét:
-Nem tudom, miről beszélsz...
Bumm! Alig, hogy végigmondtam, kaptam is egy szép szonikus csapást, amitől hanyatt vágódtam. Ahogy tápászkodtam felfelé, nemcsak azért éreztem, hogy perzsel a fájdalom, hanem láttam is, hogy a mellkasam lassan pixelekben kezd szétesni. Csak egy része, mintha néhány csepp vér folyt volna ki. Minden esetre bizarr volt. Wild Sound pedig közelebb lépett hozzám a gyilkos hangszerrel:
-Ne tedd a hülyét. Láttam veled a múltkor. A megbízóm tökéletes leírást adott, hiába rejtegette az a kis fruska az arcát.
Annyi se kellett. Gyorsan átfordultam, és elektromos támadást indítottam a fegyverére. De az a szemét kicselezte, majd amint igyekeztem feltápászkodni, ő csak nevetett:
-Ügyes, mi? A kis drága kapott egy kis extra tunningot. Azzal ismét tüzelt... én pedig cseleztem a villámsebességemmel. Bemértem Wild Soundot, és istenesen gyomron rúgtam. Ő kissé ugyan megtántorodott, de nem habozott azonnal elém kapni a fegyvert, és ismét tüzelni.
Most viszont ismét eltalált... olyan erővel, hogy a fal adta a másikat. Ahogy csúsztam lefelé, éreztem, hogy az arcom egy része és a vállam kezd pixelekben aláhullni. Ez rosszabb lehet, mint a halál... vajon mi történhet akkor, ha nem a kibertérben, hanem a valós, anyagi világban esek pixelekre?
Valahogy nem akartam megtudni a választ. És mikor Wild Sound ismét közelebb lépett, én egész egyszerűen nekiestem, és egész addig püföltem a fejét, míg földre nem került. Innentől már nem gondolkoztam, csak vertem tovább. Esélyt nem hagytam neki. Még a mellkasába is kétszer beletapsoltam.
Aztán mikor elfogyott az erőm, azon kaptam magam, hogy nem lélegzik. Meg is riadtam, és hátrahököltem. A hideg kirázott, ahogy kitisztult az agyam, hisz rájöttem, hogy a tetteimet nem a mások védelmezése, hanem a nyers félelem irányította... Azért gyilkoltam le Wild Sound-ot ilyen brutálisan, mert rettegtem... Meghallottam a szirénák hangját. Tökéletes... Azonnal elpucoltam a tett helyszínéről, visszaváltozva, minél hamarabb hazaérve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése