Rouge

Amikor már azt hittem, hogy a három dolgozat, és a nyakamba zúduló eső után nem lehet rosszabb a napom, nem sokkal hazaérésem előtt rám támadt egy tech parkour. Utálom a fajtáját... nem tudom, hogy ki irányítja őket, de ha egyszer a kezeim közé kerül, esküszöm, hogy letépem a golyóit. Szóval ezzel is volt egy kis balhé, félig forgalmas úton, ez az, lássák csak... Dan is leszedi a fejem, hogy minden inkognitó nélkül dorbézolok. De banyek, ez van... most támadt rám ez a kisköcsög, úgy próbáltam én is kerülgetni a rúgásait, és az ütéseit. Végül csak megelégeltem a dolgot... lekaptam az egyik kesztyűmet, és az áramkörös kezemmel megragadtam mikrobi karját. Erősen szorítottam, hiába próbált ellenkezni. Közben a szokásos eljárás: kiégeni a nyomkövetőt és a távvezérlőt, majd az egészet a saját szolgálatomban állítani. Erre csak azért volt szükség, hogy ő védjen, ha netán a társai is jönnének.


Végül hazakísért. Én meg olyan fáradt voltam és kuka, hogy önkénytelenül is beengedtem magam után a házba. Muterom nem akadt ám ki... á, egy kicsit se:
-Kara! Mégis ki ez az alak itt mögötted?- kiáltotta, ahogy elhűlten az újonnan szerzett házikedvencemre mutatott. Én pedig unottan hátranéztem, majd vissza muterra:
-Ez egy tech parkour. Megtarthatjuk? 
-Megmondtam már milliószor, hogy ne állj szóba idegenekkel!- folytatta. Én pedig unottan válaszoltam:
-Ez egy robot... Majd megvárva, hogy muteromban tudatosuljon, hogy nem egy élő baltás gyilkossal van dolga, visszafordultam a házikedvenc felé:
-Őrizd a házat!
-Értettem...- tisztelgett, majd őrt állt az ajtónál.


Épp elindultam volna a szobámba az emeletre, mikor muterom úgy gondolta, hogy ezt nem hagyja annyiban:
-Na megállj, kisasszony! Ennyivel nincs ez elintézve... Visszafordultam látványosan szenvedő pofával:
-Mi aaaaaaaaz? Ő pedig visszamutatott a tech parkourra:
-Magyarázatot kérek, hogy honnan szedted össze ezt a lényt! Valamint arra, hogy miért telefonált az igazgató megint a viselkedésed miatt. Hogy én mennyire utálom muterom szembesítéseit. Mintha csak egy kihallgató szobában lennék a rendőrségen. Persze, mindig én vagyok a gonosz... Pedig, ha tudná, hogy ezekben a hetekben mekkora szarban is ülök igazából. És ennek távolról sincs köze a sulihoz. Ismét megfordultam, és elindultam felfelé:
-Szia anyu... 


Na igen, se szó, se beszéd, ott hagytam. Szégyellhetem a büdös pofám. Legalább már egy ingyen testőr van a háznál. Ez is több mint a semmi. Ahogy ott próbáltam a töri könyvvel a fejembe verni a tudást, a húgom kopogtatott az ajtón.
-Foglalt!- szóltam ki. Ennek ellenére a kis vörös pulcsis nebántsvirág bejött. Már megint kezdi... mindig ő akar a lelkiismeretem lenni, mint Pinokkiónak a Tihamér Tücsök. 
-Miért viselkedsz így?- kérdezte azon a kedves hangján. 
-Hogyan?- morogtam vissza, továbbra is mereven fixálva a töri könyvet. 
-Megbántod anyát, megbántasz engem... de főleg őt- magyarázta. Ó igen, kapom a lelkifuri-koktélt... és próbálom is hárítani a dolgot:
-Nézd... csak hagyjatok békén, mind a ketten! A diri meg amúgy is egy faszkalap, mindenért felhívja anyámat... Emily folytatta:
-Ez nem szekálás... Mind a ketten aggódunk miatt. Régen nem ilyen voltál... Erre viszont kifakadtam, elég masszívan az arcába üvöltve:
-Azért, baszd meg, mert akkor nem voltam még megátkozva ezekkel- felmutattam itt a kezeimet- és persze azzal az éjszakával, amikor ezeket szereztem! Van fogalmad róla, hogy be voltam tojva? Tudod milyen érzés az, amikor számolod vissza a perceket a halálodig? 


Emily-nek meghátrált, viszont kurva nagy mákja volt, hogy nem tudtam folytatni felé a fejmosást... Történetesen akkor csengett a telefon, és mivel Dan volt az, így nem hagyhattam figyelmen kívül:
-Hallo?- kaptam fel, visszaváltva normál hangnembe. 
-Remélem, ráérsz- szóltam neki, hisz nemrég egy igen veszélyes bűnözőről értesültem- este vadászni megyünk  a 44. utcai disco-ba.
-Miért, mi az?- kérdeztem. Így nem volt semmi konkrétum ebben a spontán felhívásba. 
-Egy nőről van szó... tolvaj és gyilkos. A neve Rouge- magyaráztam- az említett címen látták utoljára, úgyhogy valószínűleg ott lesz...

-Te meg mégis kivel beszélsz?- kérdezte Emily. Lejjebb emeltem a telefont:
-Dannel, de ehhez semmi közöd. Ő pedig bevágta a durcát:
-Ti mentek valahova... megmondom anyának. El is indult, mire megragadtam a karját:
-Ne merészeld!- sziszegtem. Olyan homályosak voltak a háttérzajok a telefonban, de az utolsó mondatot elcsíptem:
-Mit ne merészeljek? Eszembe jutott, hogy még mindig a vonalon lógok, úgyhogy válaszoltam:
-Bocs Dan, a húgom az. Meghallotta a beszélgetést, szóval valószínűleg nem fogok tudni menni... Én pedig azonnal elkezdtem kombinálni... mindenképp magammal akartam vinni Karát, hisz az elektromos machinálásra szükség lehet. Viszont ha Emily tudja...
-Figyelj csak- pattant ki az isteni szikra- fogod Emily kezét?
-Mi az, hogy?- válaszoltam- szorítom, hogy ki ne szökjön.
-Akkor Fogd erősen. Freak out!

Így történt, hogy átváltoztam, és mindkét lányt magammal vittem. Nem is akárhová, hanem az adott címre. Amíg Emily hisztizett, és Kara megpróbálta őt lenyugtatni, és a fülembe helyeztem Cody apró fülesét. Sose lehet tudni, mindig jól jön. A húgom elhűlt pofával meredt Danre és mutatott rá:
-Ez meg miféle?- sipítozott- egy szörnyeteg! Hová kerültünk? Én pedig megfogtam a vállát, és megráztam:
-Ez csak Dan, te hülyelány... az unokatesónk! És ez egy titkos akció, úgyhogy egy szót se! Erre meglepetten elkerekedtek a szemei... alaposan végignézte a rég látott kuzinunkat... majd engem:
-Ezek szerint... te ilyen küldetésekben veszel részt, minden nap?- bökte ki. Csakhogy eljutott addig a csöpp kis agyáig.
-Hát, nem minden nap- válaszoltam- de mostanság elég gyakran. És megfogtam a kezét, ahogy elindultunk. 


Bementünk az éppen üzemen kívüli discoba. Én mentem előre, hogy fedezzem a csajokat, ha esetleg valami baj történne. Odabenn viszonylag sötét volt... csak pár fényes üveg, leoltott lámpa és vörös függöny volt látható. Hirtelen az ajtó becsapódott, Emily pedig a nővére nyakába ugrott. Aztán felkapcsoltak a lámpák, és felhangzott egy női hang:
-Üdvözöllek benneteket, drágáim! Már hiányoztak a vendégek egy kellemes buliról... Hiába nézelődtem, nem találtam a hang forrását.
-Hol vagy? Kerestem a hangot a húgommal együtt. Aztán megláttam valamit az egyik vörös függönyön:
-Freak, odanézz!- mutattam! A Kara által mutatott irányba néztem. Egy arc volt a függönyön. És ha ez nem lett volna elég, még ment is tovább... a vörös lámpákra... a vörös asztalterítőkre...
-Azonnal dobjátok le a vörös holmitokat!- fakadtam ki azonnal, szinte ösztönösen a jelenség láttán, és dobtam le a kesztyűimet. Ahogy a vörös dolgokban közlekedett, az félelmetes volt. Emily is lehúzta a pulcsiját, és ledobta a földre... Én viszont az egész ruhámat leszedtem, hogy minden részén volt egy kis vörös. Szóval ott virítottam egy száll fehér alsógatyába. Plusz, még próbáltam nem elvörösödni, miután kifejezettem megalázóvá vált a helyzet. Na igen, láttam, hogy Dant igen kellemetlenül érinti a vöröstől való megszabadulás. Én pedig amilyen jó fej voltam, gondoltam, hogy teszek rá még egy lapáttal. Szóval szépen végigmértem, és elvigyorodtam:
-Nagyon cuki, Freakazoid... 
-Fogd be, Kara!- szóltam rá.

Ekkor Rouge felkacagott. Láttam is, ahogy ugrált két vörös lámpa fényében.
-Okosak vagytok, kis drágáim! Látom, értitek, hogy miért is vagyok igazán veszélyes. Csak aztán meg ne sérüljetek... E szavakkal lecsapódott egy vörös fogantyús kar, és kések repültek felénk. Én azonnal villámsebességre kapcsoltam, és félrelöktem a csajokat az útból. Éppen hogy megúsztuk. Már készültem, hogy nem lesz ennyivel letudva, és csak idő kérdése, hogy mikor jön a második menet. Viszont azt hamar kisakkoztam, hogy mivel a vörösben közlekedik, így a vért ugyanúgy felhasználhatja, mint közlekedési tér. És akkor viszont nem akarok belegondolni, hogy mire képes. 


Amint a gondolatmenetem véget ért, a felettünk lévő óriási discogömb épp leszakadni készült. Egyik tartókábel el.. még egy tartókábel el...
-Megoldom!- kiáltott Emily, és már rohant is. Mielőtt megállíthattam volna, a kis nebántsvirág az akrobaták ügyességével ugrált fel a plafonhoz, és elkapta a kábeleket. Igazán lenyűgözött az a mozdulatsor. Pechjére, a kábelek vörösek voltak... úgyhogy kapott egy-egy méretes vágást a kezeire a lappangó Rouge-tól. Felsikított, és zuhant lefelé. A gyorsaságomnak köszönhetően idejében elkaptam. Szegény kis unokatesóm. Viszont a vérző kezei egyáltalán nem volt tréfajáték. Rouge pedig ismét felkacagott:
-Ó igen... megvan a potenciális célpont!- hangja egyre közelebb jött. A vér megfagyott az ereimben...

-Abból ugyan nem eszel, kisanyám!- kiáltottam fel, amint az egyik kapcsolóra csaptam a kezem. Azonnal kiégettem az elektromos hálózatot, így nem volt vörös fény, amiben közlekedhetett, és nem is látott minket. Értetlenül ki is fakadt:
-Most meg mi történt? Mégis mi folyik itt? Én pedig úgy éreztem, hogy egy ilyen bestiát nem hagyhatok életben. Azonnal kiküldtem a lányokat, és hogy menjenek minél messzebb... majd a szélrózsa minden irányába elszabadítottam a 220-at, lerombolva a falakat, a berendezést...

A kövekező utcasarokig rohantam Emily-vel, onnan néztük az eseményeket. Láttuk a discót leomlani. Húgom egészen elsápadt, majd könnyezni kezdett. Rám nézett:
-Ez rémisztő volt...- egészen elakadt a szava, alig tudott beszélni a rémülettől. 
-Sebaj- próbáltam nyugtatni, majd elismerően rámosolyogtam- amúgy meg ügyes voltál. Nem gondoltam volna, hogy egyszerű tornászként ilyen trükköket ismersz. Ő lehajtotta a fejét:
-Én sem... csak... olyan logikusnak tűnt. Láttam a lépések, hogy miként tudnám megoldani... Kis csend követte a szavait, majd rákérdezett a már romokban heverő épület láttán:
-Ugye Dan jól van? 

Akkor találtam rá a csajokra, és villámként megjelentem előttük. Mentségemre szóljon... a ruhámat a vörös jelek miatt ott kellett hagynom, úgyhogy még mindig egy száll semmiben voltam...
-Minden rendben, jól vagytok?- kérdeztem, ahogy végigfutott tekintetem az arcukon. Sóhajtottam:
-Persze, jól vagyunk.
-Én viszont többé nem fogok veletek jönni!- fakadt ki Emily- ez nagyon veszélyes, amit csináltok! Aztán felém nézett:
-Most már értek mindent. Jobb is, ha anyu nem tud róla. Elvigyorodtam, és megsimogattam a hátát:
-Kösz, hugi- majd a kuzinomra néztem- ja, és Freakakoid... 
-Mi az?- kérdeztem vissza értetlenül. Elvigyorodtam, ahogy végigmutattam rajta:
-Öltözz fel, mielőtt szemet szúrsz valakinek... 

Mindeközben, egy sötét helyen, ahol csak a monitor fénye világított, csendben zajlottak az események. Egy fiatal, világosbarna, szemüveges ficsúr nézte önelégült mosollyal a monitort. Fején furcsa fejpánt, melynek egyik végéből három kábel futott egészen a gépig. Ezeket szépen kihúzta és lejátszotta a felvételt... amit történetesen a gyártelep egyik kamerája rögzített a főreaktornál, mikor is Kara energiát emelt át belőle.
-Mondtam én, hogy meglesz a felvétel- mondta, majd félig hátra nézett, a vak sötétségbe- Róla beszélt, főnök? Itt leállt a felvétel, mikor is egy közelebbi kép látszott Karáról, majd a sötétségben lévő mélyebb, idősebb férfihang megszólalt:
-Igen, Code-Caster... ő lesz az. Csak így tovább a munkát...