-Mit rágod magad rajta?- hallottam Cody hangját a fülesben (hisz már megint hackkerkedtünk a rendszerben)- jobb is, hogy itthon vagy. A végén még komoly bajba kerülhetsz, és nem tudok ott lenni, hogy kihúzzalak a szarból.
-Tudok én vigyázni magamra- dünnyögtem, miközben a holo képernyőt bogarásztam a katonai hírközlési csatornán- én vagyok az új Freakazoid, emlékszel?-Attól még nem vagy golyóálló- folytatta a szaki- könnyen végezheted úgy, mint Dexter...
-Kérlek...- kacagtam fel ironikusan- még esélyt se kaptam rá, hogy eleve olyan helyzetbe keveredjek, mint Dexter!
Ekkor meghallottam egy jelentést, ami ott visszhangzott a kibertérben:
-A kísérleti laborból megszökött egy zöld óriáskobra, és a belváros felé tart. A rendőrség nem tudta megállítani, de minden erővel próbálja feltartóztatni. Hamarosan a katonai egységektől érkezik erősítés.... Örömömben felkacagtam, és lendületesen ellöktem oldalara a holo képernyőt:
-Végre! Van isten!
-Dan, eszedbe ne jusson! Ha most itt hagysz....
Naná, hogy otthagytam. Úgy elcikáztam a kibertérből az elektromos hálózaton át, mint az ágyú, és a jelentésben említett célpont felé vettem az irányt. A villanyvezetékekről szép kilátás nyílt a környékre. Könnyebben meg is találtam az említett bestiát, mintha kocsival hajtottam végig. Talán a zsernyákokkal szemben is előnyöm van. Bemértem a fenevadat, majd a megfelelő pillanatban nekiugrottan... a fejének. Kicsit elszámoltam magam... a dögnek csak a feje volt akkora, mint én. Ráadásul így, hogy francot se látott miattam, csak még jobban megvadult. Én nem törődtem semmivel: se a zsarukkal, se az időközben megérkezett katonasággal... arra meg aztán végképp nem, hogy valószínűleg lőnek, miközben én ezen a kobrán szórakozok.
Első reakciómként egy hatalmasat vágtam a szemébe. Erre felüvöltött, én pedig elengedtem... és felkenődtem a szemközti ház falára. Az első meccseim egyikén volt utoljára, amikor ilyen keményen csapódtam be valamibe... Viszont a dög kiszúrt magának. Éljen! Sikerült a kis allűrömmel magamra vonnom a figyelmét. De pontosan ez volt a célom. Elvigyorodtam, és ha már engedett a gravitáció, így ismét nekiestem... viszont ezt a találkozást meg is spékeltem egy elektromos támadással. A bestiát szó szerint megrázó élményben részesültem. Erre már kidőlt, mint a rohadt nád... és én sem érkeztem szemben. Ismétlem... ökölvívásra járok, nem karatéra, ninjutsura vagy aikidóra. Nem tudok szaltózni, vagy négy lábra érkezni... esetleg úgy esni, hogy össze ne törjem magam. Valóban arccal lefelé estem... de olyan kurva nagy mákom volt, hogy nem a betonba. Ugyanis a kobra volt olyan hatalmas, hogy kvázi mentőmatracot biztosított nekem. Csak ezért nem tört össze minden csontom (csak kissé bevertem a fejem, és kacsázott körülöttem a világ).
A rend őrei is nyugtával dicsérték, hogy a fenevad ártalmatlan. Ahogy próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, az egyik fakabát (merthogy a homályos kép miatt csak a kék pacákat tudtam kivenni) odajött hozzám, és őszintén gratulált:
-Üdv újra köztünk! Már kezdtünk hiányolni! Szép munka volt, akárcsak eddig.
-Kösz- bólogattam kissé egykedvűen. Körbenéztem. Lassan tisztulni kezdett a kép. És ha már ilyen jól szóba elegyedtem ezzel a fakabáttal, úgy rákérdeztem:
-Ő a Kobrakirálynő egyik kis kedvence, nemde?
-Valóban- bólintott a zsaru- biztos a gazdáját kereste. Az a némber nagyon jól összeszokott két ilyen döggel is. Felé fordultam:
-Ő most hol van? A belvárosban?
-Á...- legyintett a tag- úgy 2-3 éve meghalt. Megőrült a cellájában, és elvágta a saját torkát. Azt mondják, hogy nem volt egy szép látvány.
Ettől ismét összeszorult a gyomrom. Nemcsak azért, mert egy újabb embert lőhettem ki a listáról, hanem most ez a bestia kifejezetten szánalmat ébresztett bennem. Meg is simogattam az orrát:
-Szegény ördög... és, mi lesz vele? A fakabát vállat vont:
-Mégis mi lenne? Megy vissza a laborba. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Kobrakirálynő olyan mérgeket fejlesztett ki a kedvenceiben, amiket gyógyászati célra is felhasználhatunk. Úgyhogy ez a dög is már egy ideje jó célt szolgál. Intett, ahogy elfordult, és ment a dolgára:
-Jó volt újra látni, Freakazoid! Reméljük, még segíted a munkánkat...
Néztem a fakabát után. Érdekes... nem lehet sokkal idősebb, mint én. Viszont azon is elgondolkoztam, hogy tényleg mázli, hogy nem törtem teljesen össze magam. Ebből a szempontból a szakinak tényleg igaza van. Ha folytatni akarom ezt a kutatást (márpedig folytatni akarom), akkor komolyan változtatnom kell az életvitelemen is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése