Kara Douglas

A világ sosem annyira kemény, hogy ne legyen pofád visszaugatni. Én már csak tudom... megkaptam a pofámba, egész korán.  Mindezt, mint utólag megtudtam, fateromnak köszönhetően. 


Gond egy szál se... nem volt titok, hogy fateromnak milyen képességekkel rendelkezik. Olykor én és a húgom láttuk őt kék emberként. És, hogy őszinte legyek, akkor sokkal őrültebb volt. Csak azt nem tudtuk, hogy ezen kívül még mi mindenre volt képes...

Amikor meghalt én 6 voltam... Emily 3... Talán nem is emlékszik úgy faterra, ahogy én. És más valamire se... Az történt ugyanis, hogy a halála után alig egy hónappal engem elraboltak. Soha úgy a büdös életben nem féltem. Valami öreg muksó volt, akinek a fél arca digitális volt - azt csuklyát húzott, mert azzal rejtette. Egy baromi bizarr laborba vagy mi a fenébe vitt azzal a címszóval, hogy faterom után akar küldeni. Le is voltam kötve, tökéletes céltábla voltam valami bazinagy sugárnak... és a találat előtt nem sokkal valami bekavart, és az egész berendezés berobbant. Én ezt annyival megúsztam, hogy a kezeim nyomtatott áramkörösekké váltak. És ahogy a robbanás láncszerűen végigment a labor minden sarkán, én kimenekültem... Még a kijáraton kilépve hallottam, ahogy ez a Gutierrez nevű emberke bosszúért kiált. 

Épp bőrrel hazajutottam ugyan, de többé már nem voltam a régi... minden értelemben. Előtte olyan kedves kiscsaj voltam, mint a húgom. De az az este beárnyékolta a hangulatom egy örökre. Iszonyatosan féltem, és a baleset testileg meg is bélyegzett. Muterom sokáig próbáltam elfedni, sokáig alapozókkal, kicsit később kesztyűkkel.


Meg is tanultam elfogadni magam, és sokáig úgy tekintettem rá, mint egy csúnya sebhelyre. Aztán úgy 11 éves korom körül, ahogy elkezdtem foglalkozni az internettel és a technológiával komolyabban érintkezésbe kerültem, kipattant az isteni szikra: párhuzamot vontam velük a kezeimre. El is kezdtem kísérletezni... először kicsibe kezdtem, távirányítókban, lámpákban... majd egyre feljebb tettem a mércét, autók, géphálózatok felé. Persze mindezt lehetőleg titokban, ezért is került vagy két évbe, mire komolyabb gépmonstrumokat is meg tudtam mozgatni, puszta érintéssel - és itt nem túlzok. Tényleg az áramkörös érintésem mintha életre keltene más gépeket, amik az akaratom szerint cselekszenek. 


És igen... így utólag megint eszembe jutott az elrablóm... és hogy a családom nincs biztonságban. Lehet, hogy már 7 év eltelt azóta, de sosem lehet tudni, talán azóta a háttérben készülődik. Úgyhogy segítségre volt szükségem. Eszembe jutott, hogy pár éve ismét láttam a kék embert... ugyanazzal a névvel, mint faterom. A felvételek alapján viszont nem egészen stimmelt... faterom eleve kapásból meghalt, és ha élne is, rég nem lenne ilyen fiatal. Aztán eszembe jutott az is, hogy kb az ismét feltűnése óta hallottam Dan kuzinomról, aki épp házat vett magának a környékünkön, el a tuskó nagybátyámtól. Talán Kicsi az összefüggés... de mégis ki más tudna a családi titkunkról?


És apropó, nem mondtam volna? A nevem Kara Douglas. Dexter Douglas idősebb lánya, 13 éves, és a hócipőm tele van. Van egy nebántsvirág húgom, Emily. És nem mellesleg, 2015-öt írunk...