Ott volt a főnök. Épp azzal a minden lében kanál hófehérkével beszélt, és közben perkált neki:
-Itt a vérdíj, hölgyem. Igazán szép munka volt- kivette a szivart a szájából, és érdeklődve fürkészte az arcát- de árulja már el... honnan tudta, hogy oda fog menni? White Light halkan nevetett:
-Olyan forrástól, aki kiadja nekem minden információját, ha akarja, ha nem. A góré halkan nevetett, és szélesen elvigyorodott:
-Talán ilyen jól ért az emberek manipulálásához? White Light pedig sötét mosollyal válaszolt:
-Inkább az érzelmi megtörésükhöz... legalábbis az övéhez, és piszkosul jól.
Tehát valaki nagy bajban van, és ennek a velejéig romlott hófehérkének a zsarnokságában él. Ekkor ugrott be az is, hogy Kitát alaposan cserben hagytam. Ott maradt, teljesen egyedül a teremben. Hogy fogom én ezt neki megmagyarázni? Hamar rájöttem, hogy a filózás helyett ideje lenne inkább a tettek mezejére lépni. Kitapogattam a kötelet, amivel a székhez kötöttem, majd megragadtam. Összeszedtem magam, és végiggondoltam a tervet, ugyanis gyorsan kellett cselekednem. Amint kisakkoztam minden lépést, egy impulzussal épp arra a pillanatra megnöveltem az erőm, amíg szétszakítottam a kötelet.
Számoltam azzal, hogy az ajtóban lévő gorillák ezt meghallják... és csodák csodája, nem tévedtem. A szakadás hallatára, azonnal fordultak is, és tüzeltek. Én viszont már nem voltam ott... legalábbis nem láttak. Villámgyorsaságra kapcsoltam ugyanis. Elkaptam az egyiket, újabb nyakcsavarás. Aztán a másikat... Háromszor-négyszer megtiszteltem az arcát az öklömmel, mire kidőlt.
Már a főnök felé fordultam, de láttam, hogy menekülőre veszi. Viszont White Light... ő szépen felállt velem szemben, mint férfi a férfival... vagy inkább mint tökös csaj a férfival:
-Úgyis panaszkodtam, hogy ez túl könnyű volt- mosolyodott el magabiztosan- most legalább alaposan elintézhetlek.
-Én sem mondhattam volna ezt szebben- válaszoltam vissza- Táncoljunk!
Ő azonnal ugrott, egy rúgást becélozva. Azonban elkaptam a lábát, és áthajítottam a szobán, neki a könyvespolcnak. Meg se vártam, hogy lecsússzon róla, máris támadtam. Azonban kiszúrt, elkapta az öklömet, és olyan jó csajosan lekevert egy pofont. Bevallom, ez tényleg rohadtul tud fájni... de annyira nem, hogy hosszabb távon elterelje a figyelmem. Elektromos támadást vetett be, amit cseleztem... Válaszolt megragadtam azt a szép hosszú haját, és egy határozott mozdulattal a földre rántottam. A következő az lett volna, hogy az arcába taposok, de a kis görény elfordult az útból. Felpattant, és felém fordult:
-Látom, végre felkötötted a gatyád.
-Neked is javasolnám- mondtam, majd betámadtam.
Egyszer hárított, még egyszer hárított, harmadszorra is hárított, majd kirúgta a lábam. Látványosan lefejeltem a padlót. Aztán oldalba rúgott. Megpróbálta másodszor is, de képen találtam egy jól becélzott villámmal, amitől felsikított, és az arcához kapott. Ezt kihasználva kepesztettem fel, és ragadtam meg a karját, amit hátracsavartam, majd az egész csajt a falhoz nyomtam. Akkor kapott ő is észhez.
-Hadd halljam csak... ki ez a forrásod, akit rettegésben tartasz?- itt jobban kicsavartam a karját, és hogy jobban motiváljam, a hangomat is felemelte- Válaszolj! ő félig rám nézett:
-Úgyse fogom elárulni- sziszegte dühösen- sőt... ha minden jól megy, idő előtt meg fogom ölni.
Ekkor megrándult a teste, mintha valami mélyen belé hasított volna, és felsikított. Még én is megijedtem, és elengedtem. Ő pedig tovább rángatózott, és kiáltott fájdalmasan... szó szerint vakarta a falat, aztán feldöntötte az asztalt... végül a fejét fogta kínjában, ahogy térdre rogyott. Mindezalatt a következőket kiabálta:
-Elég legyen! Hagyd már abba! Úgyse parancsolsz nekem, te kis senki! Nem küzdhetsz már sokáig ellenem... úgyis a földbe taposlak! Én csak elképedve néztem a jelenetet. Komolyan beijedtem az egész jelenségtől. Az egész teljesen váratlanul jött, egy meglehetősen erős személyiségtől. És úgy látszik, közben a démonjaival küzd... vagy talán skizofréniával? Egy biztos... oda nem mertem menni. A fél berendezést tönkretette így is, és úgy tűnt, hogy épp kárt tesz magában. De ami a legijesztőbb pillanata volt az egésznek, amikor egy pillanatra rám nézett, ártatlan tekintettel, félénken összehúzva magát, patakzó könnyekkel:
-Kérlek, menj innen... - még a magabiztos hangja is kislányossá, és félénkké vált- Menekülj! Aztán megint visszaváltozott az őrültté, aki fájdalmasan ordibált, és fogta a fejét.
Mintha egy teljesen más ember beszélj volna... A hideg végigfutott a hátamon, és komolyan elkezdtem őt sajnálni. Egy ideig haboztam, hogy oda kéne hozzá mennem, és segítenem neki... Olyan szerencsétlenül festett, ahogy ott kínlódott. Végül megragadtam az egyik vaskos, meglehetősen kemény borítójú könyvet, és teljes erőből fejbe vágtam vele. Sikerült... elájult, és kidőlt, mint a rohadt nád.
Hagytam, hogy a könyv kicsússzon a kezemből, majd lesajnálóan végignéztem rajta.
-Majd legközelebb- gondoltam- majd legközelebb lerendezzük ezt a párbajt. És elindultam kifelé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése