-Candle Jack!
-Micsoda váratlan meglepetés- hangja fagyos volt, és visszahangzó, mosolya kísérteties- azt hittem, hogy már egyszer elintéztelek... Azonban én nem riadtam meg:
-Sosem lehetsz elég biztos a dolgodban. Legközelebb nézz utána jobban, ha velem kezdesz. Halkan kuncogott, majd folytatta:
-Ez kedves... Pontosan ezért van egy ideje egy igen megbízható testőröm.
Ekkor sunyi mosoly kíséretében kilépett mögüle White Light. Már csak ez hiányzott... Főleg miután tudtam, hogy ez a hófehérke valójában az én jégkirálynőm. Candle Jack felé fordult:
-Szedd le nekem a fejét... White Light pedig magabiztosan elvigyorodott:
-Szíves örömest!- és megindult. Vadul hárítottam, olyan gyorsan próbálta rám érni az ütéseket.
-Nem szabadulsz a múltkori után!- fakadt ki- most darabokra szaggatlak! Megragadtam a két kezét, és rávigyorogtam:
-Sort keríthetünk rá, de előbb van egy kis elintéznivalóm.
Félrelöktem az útból, majd célba vettem a mumust. Nekifutásból megidéztem egy elektromos dárdát, és felé hajítottam. Betaláltam a vállát, amit nem vett túlságosan jó néven. Még a mosolya is legörbült:
-Szóval keményen akarsz játszani- a gyertya és a gyertyatartó egy-egy tőrré alakult, amiket aztán egy-egy kezében fogta- akkor készülj... Megindult felém. És közben félszemmel láttam, hogy White Light is a hátam mögül. Úgyhogy lehajoltam, a csaj fennakadt a hátamon, és azzal a lendülettel már hajítottam is tovább, rá a mumusra. Mindketten látványosan repültek.
Nyerő formában éreztem magam. Nyelvet öltöttem:
-Kapjatok el, ha tudtok!- és becikáztam a gyárba. Ők pedig tápászkodtak fel, és Candle Jack utasítóan mutatta az irányt:
-Te menj után! Én a másik ajtónál próbálom megkeríteni. White Light bólintott, és már követett is.
Én nem éppen menedéket, hanem egy olyan pontot kerestem a belterületen, ahonnan megfelelően tudnék lesből támadni. Mire White Light jött, addigra ki is szemeltem a tökéletes pontot. Ő pedig nem bízta a véletlenre. A bejáratnál megállt, és onnan lassan begyalogolt. Figyelmesen sasolt körbe, hátha kiszúrhat. Én viszont felette a sötét árnyékba (már csak a ruhám miatt is) remekül rejtőztem. Mire a megfelelő pontra ért, rávetettem magam. Ő felordított a meglepetéstől, és a körmeivel szinte megpróbálta kikaparni a szemem. Én pedig ennek megfelelően próbáltam leszorítani a csuklóját. Ez nem volt egy egyszerű módszer, hisz közben egy látványos sallert is kaptam. A lányok ebben jók...
Viszont visszakézből én is lekevertem neki egyet, és mivel láttam, hogy a lefogás nem hat, inkább megragadtam a haját, és bevonszoltam az egyik fel mögé. Minden esetre utána határozottan fogtam a csuklóit, de szembe állítottam magammal. Látni akartam az arcát minden egyes szónál.
-Némi magyarázattal tartozol a múltkori illetően- mondtam halkan.
-Semmi közöd hozzá!- sziszegte. Felvontam a szemöldökömet:
-Nem-e?- megrántottam kissé, majd folytattam- éppenséggel az a gond, hogy én is a kiváltó oka voltam az egésznek. Ő pedig csak értetlenül, grimaszolva nézett rám:
-Te meg mi a francról beszélsz? Makacsul mondtam tovább:
-Ez mind a félelmet, a bánatod, és a dühöd, amit egész eddig elnyomtál, én pedig rátettem egy lapáttal arra, hogy otthagytalak a bálon! De nem akartalak cserben hagyni, Kita... most már tudod, hogy miért...
Erre White Light szemei elkerekedtek. Igen látványosan rácsodálkozott a hallottakra. Még ellenállni is elfelejtett. Ahogy ott méregetett, halkan, a már ismerős kislányos hanggal rákérdezett:
-Dan? Halkan nevettem. Végre, megismert, és tudtam, hogy ő beszél a magas hófehérke testéből.
-Igen, én vagyok- megpusziltam a száját- nem akartalak cserben hagyni. Téged védtelek, és a többieket... Azonban elhúzódott, és elfordult. Megint kitörni látott az az őrület, amit a múltkor is láttam:
-Menj... gyorsan... Épp hallottam még a hangját. Leültettem, és végigsimítottam a vállát, miközben egyre erőteljesebben remegett. Tudtam, hogy most képes lesz vigyázni magára. Ott hagytam, és kerestem a mumust.
Candle Jack kicsivel arrébb, valahol az épület másik felében keresett. Amint kiszúrtam a távolból, nem lacafacáztam lesből támadással... helyette nyíltan, szemből, villámgyorsaságú irammal. Sikeresen fellöktem, neki a falnak, majd küldtem felé egy kis 220-at. Ezt sajna cselezte, és a tőrökkel felém támadt:
-Nem menekülhetsz előlem! Egyszer már elintéztelek! Az egyik nyer fémtábla pont ott hevert mellettem. Azt szépen magam elé kaptam, mint egy pajzsot, amire ő látványosan felkenődött. Majd úgy, ahogy van, rányomta, ahogy elterült a földön:
-Sajnálom, de a kimaradt évek alatt némi előnyt szereztem be.
Erre ő ügyesen kicsúszott a fémlap alól, és ismét suhintott. Hátulról elég szépen végigvágott, mire én megugrottan, és felé fordultam.
-Túlságosan alábecsülsz, Freakazoid- mondta azon a kísérteties, hideg hangon- az elmúlt idők folyamán én sem estem ki a gyakorlatból. Sőt, a te pusztulásod csak jobban motivált.
-Nem hat meg túlságosan!- vágtam vissza lazán, ahogy a sérülést követően visszanyertem a hidegvérem, majd elektromos nyilakkal céloztam be. A kis szemétláda kicselezte őket, majd ismét megiramodott felém, év végigvágta a jobb vállam. Utána fordultam. Ő felettem, a levegőben lebegve kuncogott, és szórakozottan forgatta a tőröket:
-Úgy látom, mintha a gyorsaságod nem lenne a régi. Talán a szerény négy év alatt berozsdásodtál?
És mielőtt bármit is válaszolhattam volna, ő ismét célba vett. Meglepetésemre oldalról egy fehér villám telibe találta, és felkente az egyik gépre. Elkerekedtek a szemeim, és a támadás irányába fordultam. Valóban, White Light volt az... és épp vadul futott. Valószínűleg még harcolt a két énje, mert különösen elvadultnak tűnt az arckifejezése. Nekiesett a mumusnak, végigszakította a vállát... És mire én is felocsúdtam, addigra Candle Jack már megelőzött. Hisz az egyik tőrt hófehérkébe vágta:
-Te álnok nőszemély! Majd most megtudod, hogy kivel is van dolgod!
Egy percig se tétováztam. Azonnal egy 220-assal képen találtam a mumust. Majd elkaptam a lányt. Elcikáztam vele, amilyen gyorsan csak tudtam, egy biztos helyre. Candle Jack még ráért. Most az volt az első dolgom, hogy társam jó helyen tudjam. Az egyik műhely mögött rejtőztünk el. Próbáltam magához téríteni:
-Kita, hallgass rám... nincsen semmi baj... Itt biztonságban leszel... Megfogta a a kezem, és kissé vontatottan beszélt:
-Kita egy gyenge kis féreg... és most végre elpusztul... Megriadtam kissé, és tovább beszéltem hozzá:
-Ne hallgass rá! Csak mindazok a rossz érzések beszélnek belőled, amiket elnyomtál!- rácsuktam az ujjaim a kezére- én mindig is egy csodálatos lánynak találtalak, Kita. Erős vagy, mert szembenézel a haragosaiddal, és az anyukád elvesztésével. Csak tudod, mit? Ő szeret téged. És ezt nem kitalálom, hanem tényleg így van, ott van ő is a kibertéren, ahol mi is átváltoztunk...
Nagyon úgy tűnt, hogy White Light még mindig erősen elnyomja őt. Nálam viszont volt még egyetlen aduász:
-Emlékszel, mondtam valamit a bálon, amit te nem hallottál. Most viszont csend van. Még egyszer elmondom- odahajoltam hozzá, és a fülébe súgtam a bűvös szót...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése