everlasting fight

Nem elég, hogy próbáltam meghódítani a kis jégkirálynő szívét, egy másik nő belépett az életembe. Cody-val azonnal utána olvastunk, hogy Dexter bácsikám nem-e hagyott róla feljegyzést. De semmi... egy virgonc buznyák sor nem írt felvillanyzó elektromos nőszemélyekről. Csak valami Gutierrez nevű csókáról, aki ugyanúgy hozzájutott ezekhez a képességekhez. Csodálatos... úgy látszik, mégsem én vagyok az egyetlen. Viszont White Light az egytől egyig már az én saram... egy következő generiációs bűnöző.

És baromira nem hagyott nyugodni, hogy így sikerült lealáznia. Szabályosan dühített... Annyira, hogy még az ellenfelemet is agresszívabban támadtam a kelleténél. A bíró intett, elém emelte karját, ellenfelem pedig riadtan nézett rám vissza:
-Haver, lazíts! Ne bomolj!- közben törölgette felszakadt szemöldökét. Na igen, junior párbajmeccs van... A kollégának pedig igaza volt, tényleg baromi agresszív vagyok a napokba. De ha egyszer ennyire dühít a dolog...

Épp volt egy kis szünet, amíg fater leöblítette a fejem, és osztotta az észt:
-Ez az, fiam, adj bele mindent! Eddig isteni vagy! Milyen más lennék? Faterom azt akarja, hogy bömböljek, mint egy oroszlán. Csak monoton bólogattam. Valahogy nem tudtam figyelni rá. És az igazat megvallva eddig nagyon a meccsre se. Amikor az ellenfelem kifakadt, akkor kaptam csak észbe, hogy hol is vagyok. De úgy tűnik, az agresszió csatornázása tökéletesen működik. Még ha vissza is fogom magam egy kicsit, már a zsebemben van a győzelem. Már pedig a meccset meg kell nyerni.

Következő menet. Lelkesen ugrottam fel a helyemről... neki csak annyi időt adtam, hogy fel tudjon állni, védekezni már aligha. Újabb kettőt a fejre, és egyet becselezve állba. A családom nem is sejti, hogy mennyi plusz rutin áll e mögött a meccs mögött. A csókán látszott, hogy fáradt, és előzőleg is már eleget kapott. Hagytam egy kis időt, hogy legalább az egyensúlyát visszanyerje. Aztán mikor ismét tisztulni látszott a tekintete, már ő támadt. Tökéletesen védtem. Csórikám már nagyon a végét járta, hisz az ütése gyenge volt, mint a harmat. Ezzel szemben visszakézből az enyém... az szép kis mokkát hagyott a szeme alatt.

Ingadozva a közélig hátrált, és szinte úgy akaszkodott belé. Nagyon zihált, de már látszott, hogy nincs egészen  magánál. És ezt a bíró is látta rajta. Szépen kiszámolta... majd megfogta a kezem és felemelte. 100 wattos vigyor kíséretében hallottam ismét, hogy én, Dan Douglas vagyok a bajnok. Felemelő a győzelem. White Light iránti dühöm is feloldódott arra az időre. Fater ismét gratulált, anyám a nyakamba mászott... ahogy az ilyenkor mindig lenni szokott. Este tuti grillparty lesz megint... ez már hagyománnyá vált.

De még előtte az utam az öltözőbe vezetett. Előbb egy frissítő zuhany, aztán egy átvedlés. Nem is tudom, ilyenkor mi a jobb... a felemelő győzelem, vagy a meccs utáni hideg víz. Ahogy a cipőmet kötöttem, hallottam, hogy nyílt az ajtó. Felkaptam a fejem. Kita és Cody. A legjobb barátok, akikre csak számíthatok. A kis jégkirálynő lelkesed hozzám szaladt, és a nyakamba ugrott.
-Ejha- mondtam neki meglepetten- nem gondoltam volna, hogy érdekel egy ilyen primitív sport. Ő visszanézett rám:
-Ez volt az első meccsed, amit láttam- mondta lelkesen- és nagyon tetszett! Nagyon jó voltál! Halkan nevettem, és poénkodva hozzátettem:
-Azért remélem, nem rémisztettelek el.

Szaki folytatta:
-Most kicsit jobban nézel ki. A napokban eléggé morcos voltál. Vállat vontam:
-Azt hiszem, sikerült kiadni magamból- majd végignéztem mindkettőjükön- különben is, ilyen társaság mellett, mint ti, ki érezné rosszul magát? Magamban persze tudtam,hogy ez kicsit klisésen jött le, hisz mindketten láttak már a rossz napjaimban. De abban a pillanatban tényleg ezt éreztem.
-De tényleg- kérdezte Kita érdeklődve- miért szereted? Megejtettem felé egy ártatlan mosolyt, majd válaszoltam:
-Igazából faterom választása volt elsősorban, nem az enyém. De ha már így alakult, akkor jóra fordítom. Meg aztán, idővel rájöttem, hogy ez is állandó küzdelem, akárcsak az élet.

Láttam Kita szemeiből, hogy érti, mire gondolok. Ismét végignéztem rajtuk. Jobban belegondolva, talán Cody-nak van még a legnormálisabb családja, a legstabilabb háttere. Kita szülei ugyebár elváltak. Az apjával él, aki munkamániás. Én a szüleim korai és egyetlen gyereke vagyok... akik meglehetősen felszínesen gondolkoznak a világról. Ebből adódóan is rengeteg nyarat töltöttem a nagybátyámnál, hisz amíg buliztak, engem rá hagytak. Minden morált, amivel jelenleg rendelkezem, azt nem mástól, csakis tőle tanultam. Velünk szemben Cody: szülők kiegyensúlyozottak, a bátyja végtelenül toleráns, és mindig van idejük egymásra. Szakikámnak talán csak a suliban lévő hülyegyerekekkel kell megküzdenie... arra viszont ott vagyok én, hogy megvédjem.