... Tudom, hogy hallotta. Ugyanis ismét erősen harcolt. Reszketett, a fejét fogta. Én pedig biztattam tovább:
-... és tudod, hogy rám számíthatsz. Elfogadlak olyannak, amilyen vagy. És melletted leszek, ha bajban vagy. Ezek voltak a varázsszavak. White Light felordított. Felfénylett, és a fény felcsapott... Nem is láttam semmit abban a fehérségben.
Aztán lassan kialudt a fény... és már Kita volt a karjaimban. A sérülése is eltűnt. Rám pillantott jégkék szemeivel, én pedig végigsimítottam az arcát:
-Mondtam, hogy erős vagy. Úrrá lettél a saját dühödön. Nem szólt semmit. Csak elmosolyodott, és a nyakamba ugrott, fejét a vállamra hajtva. Én is szorítottam magamhoz, homlokon csókoltam, végigsimítottam a haját.
-Sajnálom Dan...- mondta halkan végül- nem akartam...
-Semmi gond, nem tudtad irányítani- vigasztaltam, majd ismét ránéztem- de most már ismét a te kezedben az irányítás. Majd kis szünet után hozzátettem:
-Én is sajnálom, hogy... Azonban az ujjait a számra helyezte finoman, és kedvesen elmosolyodott:
-Nem számít, most, hogy már tudom. Mindannyiunk életét megmentetted. Visszamosolyogtam. Jó volt látni, hogy jól van... hogy biztonságban tudhatom.
Aztán eszembe jutott a mumus. Felkászálódtam:
-Maradj itt. Nekem még van egy elintézetlen ügyem. Azonban ő megragadta a kezem:
-Én is megyek- mondta még azon a kislányos hangján is határozottan- segítek neked... Megfogtam mindkét vállát, és a szemeibe néztem:
-Semmi kétségem afelől, hogy tudnál- majd elkomorodtam- de ezt szeretném én elintézni. Megfogadtam, hogy elkapom a nagybátyám gyilkosát, és most itt vagyok. Bólintott:
-Értem- majd elmosolyodott- hát... mi más tehetnék akkor... Sok sikert! Ezért megcsókoltam, és elcikáztam, vissza a gyárba.
Candle Jack a raktárhelyiségben lebegett, a tőrökkel kezeiben. Nagyon vadászott rám. Én pedig úgy döntöttem, hogy megkönnyítem a dolgát:
-Hé, Candle Jack... Felém kapta a fejét. Én pedig elvigyorodtam:
-Ejnye, már másodszorra mondtam ki a neved, és még mindig nem sikerült elkapnod. Erre begurult:
-Nem sokáig fogsz szórakozni velem, kölyök!- és megiramodott felé. Én viszont elugrottam az útból, és felé hajítottam az első tárgyat, ami a kezem ügyébe akadt... ami történetesen egy seprű volt.
Mondanom sem kell, hogy milyen szépen kicselezte, majd az egyik tőrt felém hajította. Én viszont villámsebességgel el... fel az egyik oszlopra ráadásul. Onnan vetettem rá magam. És amire nem számítottam: ő pillekönnyű volt hozzám képest. Amikor ráugrottam, nemhogy vele együtt lebegtem volna a levegőben, hanem a súlyom lehúzta... be néhány abroncs közé. Ő erre elkezdett hadonászni a tőrrel, mire én jobbnak láttam tisztes távolságot tartani. Kiugrottam az abroncsok közül, és ráborítottam még egy stócot.
Ő fáziskéséssel kirobban a kupacból, és meglehetősen fel volt paprikázva:
-Ezt még csúnyán megbánod, Freakazoid! Ha eddig nem rettentelek el, akkor most megtanulod, hogy velem nem packázhatsz. Habár sérülésektől tarkítottan, de még mindig magabiztosan álltam - ezúttal egy pár fémhordónál:
-Te viszont még mindig csúnyán alábecsülsz engem. Azzal megragadtam az egyiket, és felé hajítottam. Akkor láttam, hogy igazából mekkora ereje is van: azzal az egy, megmaradt tőrrel röptében kettévágta a hordót. Viszont annak tartalma kiömlött, egy része végig a raktáron, másik része pedig rá. Úszott a trutyiban.
Próbálta is lerázni magáról, undorodva:
-Fúj... mégis mi ez? Én pedig közelebb léptem, egyik kezem kissé feljebb emelve:
-Ez, barátom, kerozin. Csettintettem egyet, ezzel kipattintva ujjaim közül egy elektromos szikrát. És mielőtt még ez a szikra célba ért volna, már integettem is neki:
-Pá-pá...
Épp még láttam a halálra vált képét, mielőtt kicikáztam volna... aztán az egész épület berobbant, a többi kerozinos hordóval együtt. Igazán bámulatos tűzijáték. Mikor tisztes távolságba értem, valahová a műhely mellé, akkor fordultam meg és csodáltam meg a képet. Elgondolkoztam, hogy ezzel az nyomozásom végére értem, és a fogadalmam is beváltottam. Dexter bácsikám szebb tűzijátékot nem is kaphatott volna tőlem.
Kita is megjelent. Oldalról hozzám bújt, és megcsodálta a jelenséget. Én pedig átkaroltam a hátát. Ez ott és akkor egy tökéletes pillanat volt. És olyan szinten a szemeimbe, a bőrömbe ivódott, hogy semmi nem homályosíthat el...
**********************************************************************************
Nem sokkal az esetet követően beszámoltam elődömnek a sikerről. Mindent felülmúló örömmel gratulált, és hagyott nekem egy nyomot. Az az nagy igazság, hogy bár Dexter bácsikám szinte minden holmiját igénybe vettem a nyomozás során, egyetlen egy felett elsiklott a tekintetem...
Kaptam tőle ugyanis egy infó kockás könyvet, amit eszem ágába nem jutott eszem kinyitni. És ha az első Freakazoid nem hívja fel rá a figyelmem, akkor meg se fordul a fejemben. Szóval ott voltam én, Kita, Cody... és a könyv. Én pedig lassan kinyitottam... átpörgetve a lapokat.
Tényleg volt benne valami. Egy boríték, benne egy dokumentummal, ami biztosítja a helyem az egyetemen infós szakon. Mintha a bácsikám tudta volna, hogy a jellemem ellenére is elég mélyen belekerülök a számítógépes témába. És valóban... megtanultam azóta a bináris jeleket és más kódokat is olvasni, használni. Emellett pedig egy bankkártya 3 millióval. Annyi indoklás volt hozzá a közért tett szolgálataiért megfizették... és nem mellesleg egyszer a lottón is nyert. Szóval mindenkinek jutott belőle, és úgy döntött, hogy ebből egy részt nekem is elkülönít.
Szóval, a nyomozás itt véget ért. Ha át is változom, valószínűleg ritkábban fogok. Kita, Cody és én gimi után új életet kezdtünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése